Súgó

Ignáci Szikrák - életszentség

Jobb a nagy körültekintés átlagos életszentséggel, mint a nagy életszentség kevés körültekintéssel. - Február 13.

Ha az erényre kevésbé fogékony lélek önmagával bátran küzd, kétszer annyi érdemet szerez, mint akiknek szelíd és nyugodt természete semmi nehézséget nem okoz. - Február 27.

Amint a durva, alaktalan farönk nem tudja, hogy oly szobrot faraghatnak belőle, melyet a művészet csodájaként bámulnának, s csak a szobrász látja, hogy mi válhat belőle: úgy sokan - akik alig tudják, mit jelent kereszténynek lenni - nem látják be, hogy Isten kezéből szentekké formálódhatnának, ha e művészi kéznek ellen nem állnának. - Március 30.

Jobb az életszentség bizonyossága nélkül élni, s közben Istent és a felebarát üdvösségét szolgálni, mint a dicsőségről biztosítva azonnal meghalni. - Május 3.

A legrövidebb, s többnyire egyedüli út az életszentségre: visszaborzadni mindattól, amit a világ szeret és amihez ragaszkodik. - Június 27.

Az erény és életszentség nemcsak Istennél, hanem az embereknél is vagy mindent vagy legalábbis sokat elér. - Július 7.

Egy kevés életszentség kitűnő egészséggel többet ér a lelkek gondozásában, mint a jeles életszentség kevés egészséggel. - Augusztus 25.

Az ártatlanság és életszentség sokra képes ugyan önmagában és messze fölülmúl minden egyéb dolgot; mégis, ha okossággal és az emberekkel való bánásmód művészetével nem párosul, hiányos és erőtlen. - December 24.

Súgó

Vissza

Loyolai Szent Ignác válogatott gondolatai az év minden napjára.

Háromszáz éves mű

Loyolai Szent Ignácnak, a jezsuita rend alapítójának, jellegzetes, frappáns tömörséggel megfogalmazott mondásainak gyűjteménye először 1705-ben jelent meg Hevenesi Gábor magyar jezsuita összeállításában. Az évszázadok során egyre újabb kiadásokat ért meg szinte változatlan formában. Különböző korok jezsuitái minden bizonnyal úgy érezték, hogy a gyűjtemény hűségesen adja vissza Ignácot.

Ha meg akarod venni

A könyvet „Ignáci szikrák” címmel 2009-ben Kecskeméten adta ki a Korda Kiadó

kordakonyv.hu

Másutt is az interneten

Facebookon

Emailben

RSS-ben

Twitteren

A honlap titkai

Minden napnak van külön elérhetősége így az év valamennyi szikrját elérheted. Például: /03/17

Egy-egy hónap összes szikráját is lekérheted. Például: /03

Egy témához kapcsolódó minden mondás szintén elérhető. Például: /tema/választás

A témákat pedig kilistázhatod: /temak

Választhatsz véletlen szikrát is a /veletlen oldalon.

Speciális formátumokban is le lehet kérni az adatokat.
Képként is meglehet nézni valamennyi szikrát (akár a véletlenekt is) így: /03/17/kep
Egész nyers szöveget kapsz, ha az url végére teszed, hogy „txt”. Például: /03/17/txt.
Vagy json formátumban a „json” kiegészítővel. Például: /tema/választás/json

Jezsuiták